A térdek megmentése, 2. fejezet: magánúton
2 hónap telt el a januári PRP-kezelés óta, és bár azóta fél tucat orvossal konzultáltam a térdeimről, a káosz csak egyre nagyobb lett a fejemben.
Ha esetleg nem olvastad a témában az előző írásomat, és most sincs kedved túlságosan belemélyülni (nincs harag, tényleg), akkor jöjjön egy rövid “previously on futóedző”: az őszi maratonom után pár héttel előbb a bal, majd a jobb térdem is bejelzett, majd nem sokkal később megállásra kényszerített. MRI vizsgálat mindkét térdre, és mindkettő esetében ugyanaz a helyzet: istentelenül szétkopott porcok, horizontálisan szakadt meniscus-ok. Már a műtétet vizionáltam, de adtam egy esélyt a PRP-terápiának. Eddig a sztori első része.
PRP-kezelés után
Amilyen magabiztosan vágtam bele a kezelésbe (milyen mértékű javulásra számíthatok, mennyi idő után térhetek vissza a mozgáshoz), olyan hamar kerültem ellentmondásokba: ahány orvos, annyi vélemény.
1. orvos - aki javasolta: 4 hét után már visszatérhet a futáshoz és a PRP nagy valószínűséggel a porcok mellett a meniscus állapotán is segíteni fog.
2. orvos - aki beadta: már jövő héten lassan vissza is térhet a mozgáshoz. A meniscus? A PRP-nek semmi köze hozzá, azt csak műteni (vágni vagy varrni) lehet.
3. orvos - protézis specialista: nem tud mit mondani, várjunk legalább 2 hónapot, csinál-e valamit a PRP. Amúgy miért nem hyalursoavas injekciót kértem?
4. orvos - sportolók elismert térd-specialistája: a kezelés nem érdekelte, csak a műtét, majd szembesített a (magyar) valósággal is. Erről később bővebben.
A mozgáshoz való visszatérést végül az orvosoktól és külföldi tanulmányokból (dr. Google) összegyúrva magamnak terveztem meg. Egy hét teljes tehermentesítés, majd még egy hét pihenés. Konditeremben csak felsőtest edzése, majd a 4. héten ellenállásmentes bringázás az otthoni spin bikeon. Innen kezdődött a fokozatos visszaterhelés bringán és a konditeremben. Speciálisan a térdekre fókuszáló comb- és vádli edzésekkel, mobilizációs és stabilizációs gyakorlatokkal (ez volt az alap-edzésem: bulletproof knees).
Végül az 5. héten mentem ki először futni egy rövidet. A térdeim belső része továbbra is jelzett, de sokkal visszafogottabb módon (fájdalom-érzet: 3/10) és csak az első 2 kilométeren. Utána a mozgás természetessé vált, és ami a legfontosabb: a futás után nem jelentkezett a korábbi egész napos térdfájdalom. A fokozatos visszaterhelés mellett a fájdalom nem fokozódott, megmaradt ugyanezen a szinten. Érzem, hogy nem tökéletes, de egyelőre menedzselhető az edzés.
Persze nem raktam fel mindent kizárólag a PRP-re. A januári elhatározás óta (miszerint megmentem a térdeimet) a fogyás és a láberősítés is több szintet lépett feljebb. Ami így egymás mellett leírva (fogyás + erősítés) nem hangzik jól egy edző szájából, de muszáj volt több fronton támogatni a térdeket. A drasztikus kalória-megvonásnak köszönhetően kb. 6 kilóval lettem könnyebb a január eleji súlyomnál (testzsír a karácsonyi zabálás utáni 17.5%-ról sosem látott 11.7%-ra esett be), miközben a combok és a vádlik érezhetően erősödtek a heti 2-3 konditermi edzéseknek köszönhetően. Azt gondolom, ezek egyszerre segítettek abban, hogy 2 hónap elteltével visszatérhetett a futás az életembe. Ne érts félre, egy maratoni felkészülés azonnal hazavágna, de 60-70 kilométeres hetekre egyelőre jó vagyok.
Hogy meddig, az a nyár beköszöntével ki is fog derülni, ugyanis a júniusi dédelgetett célomat még nem engedtem el: az Ultra Trail Hungary 54 kilométeres Salomon Szentendre Trail versenyének rajtlistáján november óta ott díszeleg a nevem, és még nem tervezek visszalépni. Ha most kellene nevezni, nyilván eszembe se jutna, de ha már így alakult, ezt használom saját magam motiválására, hogy ne adjam fel.
Hogy fegyelemmel és következetességgel meg tudom csinálni önerőből is, és ott fogok állni a 43. születésnapom előtt egy nappal a szentendrei korzón, a Duna-parton. Rajtszámmal a mellkasomon és nem nézőként.
Ha mégis csak néző leszek, akkor már meg is lesz a válasz arra a kérdésre, hogy
Műtünk vagy nem műtünk?
Alapvetően nem tartok a műtétektől. Volt már részem 3 térdműtétben, volt hogy érzéstelenítettek, volt hogy altattak. Egy-napos buli, jó esetben még aznap saját lábon mehetek is haza. A lábadozás minden esetben viszonylag gyors volt, az életemet csak minimális mértékben forgatta fel. Fejben most is készültem erre, már-már el is kezdtem bevonzani, hogy egy nap alatt le is tudjuk mindkét térdet, én pedig pár hónap múlva örömködve futok a hegygerincen őzek és vaddisznók, pillangók és szúnyogok között. Aztán az orvos azt mondta: “Attila, kérem fogja meg a söröm.”
Először is: az ő sokat látott szakmai szemei nem látnak egyértelmű meniscus szakadást a bal térdem MRI felvételein. A jobb térdemben már egyértelműen látja. Viszont az egy évvel korábbi MRI felvételen is látja ugyanezt a szakadást. WTF, doktor úr? - kérdi Attila. Hiszen azóta lenyomtam 2 maratont és 3000 kilométert fájdalommentesen. Fej ködösödik, Mr. Káosz uralkodni kezd.
Ő ezt látja. Az MRI felvételekből nem lehet 100%-osan megmondani, mit lehet ebből kihozni a műtőben. Amikor én mélyen durmolok, a doki pedig egy kis kamerával kukucskál és motoszkál a térdemben, akkor fog csak kiderülni, hogy a meniscus menthető (vagyis varrjuk) vagy csak kezelhető (vagyis vágjuk). A legjobb esetben valóban műthető lehet egyszerre a két térd, viszont nagyon nem mindegy, melyikkel kezdjük, és a kimenetele még akkor is egy kockázatos szerencsejáték odds-aival vetekszik. És én erről csak az ébresztés után fogok értesülni.
Első opció: bal térd felnyit, a meniscus menthető.
Ebben az esetben megvarrják a szakadást, ez azonban olyan traumát okoz, ami 6 hét teljes tehermentesítést kíván. Vagyis ha így dönt a doki, amíg én szunyókálok, akkor a másik lábamhoz már hozzá se nyúl, hiszen a 6 hetes mankózáshoz kelleni fog a másik (szar) lábam is. Miután a bal térdem felépült, jöhet a jobb, ami még nagyobb valószínűséggel varrható, vagyis újabb 6 hét. A szilveszteri 5 kilométeres malac-futásra talán oda is állhatok.
Második opció: bal térd felnyit, meniscus csak kezelhető. Jobb térd felnyit, meniscus menthető.
Mindkét térd műtve, 6-hét mankózás a jobb láb tehermentesítése miatt. A jubileumi 40. Spar Budapest Maraton nevezésemet lemondom, és átnevezek valamelyik gyerektávra.
Harmadik opció: mindkét térd felnyit, meniscus vágás, Attila boldogan mehet haza.
Ez lenne az ideális felállás, azonban az esélyek nem e mellett szólnak. És ami a legfrusztrálóbb az egészben, úgy kellene elhatároznom magam és befeküdnöm a műtőbe altatásra, hogy fogalmam sincs, mi lesz a kimenetele a következő fél évemnek. És ez csak az egyik része a nehéz döntésnek, a másik száraz pénzügyi.
A magyar valóság
Bár sokan megteszik ezt helyettem az elmúlt években, muszáj nekem is egy kicsit rant-elnem a hazai egészségügyi állapotokról. Egyéni vállalkozóként hiába fizetek giga mértékű TB-járulékot a bevételeim után, magánemberként hiába fizetek mindemellett saját magamnak havi magán-egészségügyi biztosítást, a fent vázolt lehetőségek alsó hangon (3. opció) 1.2 millió, végső esetben (1. opció) ennek a duplája lenne. Az állami TB vonalon el sem indultam, hiszen mire ortopédiára, onnan MRI vizsgálatra (kettőre), majd vissza ortopédiára eljutottam volna, fél év biztosan eltelik. És akkor elkezdhettük volna tervezgetni a műtéti lehetőségeket. Éves távlatokról beszélünk ma Magyarországon.
Ezzel egyidejűleg a magánegészségügy - kihasználva ezt az állami toszaságot - brutális pénzeket akaszt le - igaz, pár hónapon belül már be is feküdhetsz. Kapsz cserébe egy tételes számlát, amin egy egyszer használatos kompressziós harisnya is 10 ezer forint.
Ha van saját biztosításod, legalább a vizsgálatokig és az MRI felvételek elkészítéséig gyorsan eljutsz. A fenti műtéti összegnek azonban csak a töredékét fedezi.
Aztán végül lehet, mégis ez lesz. Hiszen ha bármekkora pici is a remény a fájdalommentes és örömteli futásra, abba érdemes kapaszkodni, ha ez az életed. Márpedig nekem az.
De erre most még nem állok készen. Nem tudok úgy befeküdni egy műtétre, hogy ennyi eltérő kimenetele lehet mind a felépülést, mind a pénztárcámat illetően. Apaként sem tehetem most meg azt, hogy kétszer 6 hétre kivonjam magam, sőt, én szoruljak extra támogatásra. Ez most nem opció. Egyelőre még bízom benne, hogy az elkezdett konzervatív módszerek középtávon célravezetnek, még ha valamekkora fájdalom folyamatosan jelen is lesz a térdeimben. Ahogy fentebb írtam, a nyár beköszöntével kiderül, sikerül-e. Stay tuned.